Első cégünket 2000-ben alapítottuk. WALD BT név alatt kezdtük működésünket. Cégünk ügyvezető igazgatója a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán 1993-ban diplomázott Tartószerkezeti-mérnökként. Korlátlan Tartószerkezeti tervezői jogosultság mellett „A” kategóriás Felelős Műszaki Vezetői papírral is rendelkezik Magas- és mélyépítési munkákra. Fő profilunk a statikai tervezés és az építőipari kivitelezés volt. Kivitelezőként 4 fő fizikai alkalmazottal eleinte alvállalkozói munkákat vállaltunk nagyberuházásokon. Lassan kezdtünk növekedni, egyre több lett a munkánk, és mindig több embert alkalmaztunk.
Mikor már generálkivitelezéssel is foglalkoztunk, akkor alapítottuk új cégünket, a WALD-BAU 2000 KFT-t. Az állandó alkalmazotti létszám mellett több szakterületen foglalkoztatunk folyamatosan alvállalkozókat. Az építőipari kivitelezés összes szakterületén állandó, évek óta kipróbált alvállalkozói szakembergárdával dolgozunk együtt.
Eddigi munkáink:
Családi lakóházak-, garázsok- és nyaralók tartószerkezeti tervezésével és kivitelezésével is foglalkozunk. Miután a tervezési fázist végigkövetem, így a kivitelezés a legjobb minőségben, és a Megrendelői igények ismeretében tud elkészülni. Saját beruházásban több társasházat építettünk Baján, de Budapesten is vállaltunk már társasházépítést. Társasházak építésénél nem a telek maximális beépítése a célunk, hanem „élhető”, megfelelő mennyiségű zöld felülettel rendelkező lakások építése.
Közreműködtünk már több ipari- és mezőgazdasági beruházás tervezésében és kivitelezésében. Borászati üzemek-, mezőgazdasági terményszárítók-, mérlegek, magtárak, raktárak, borospincék, támfalak tartószerkezeti terveit és kivitelezését készítettük már el. Tervezőként és kivitelezőként több ipari csarnokot építettünk daruzott-, hőszigetelés nélküli- és hőszigetelt kivitelben. Több ezer négyzetméter ipari padlót készítettünk már koptató réteg nélkül-, koptató réteggel-, illetve műgyanta bevonattal.
Teljeskörű tartószerkezeti tervezési tevékenységet folytatunk. Beton-, vasbeton-, acél- és faszerkezetek tartószerkezeti tervezésével foglalkozunk. Kiviteli- illetve bontási tervek készítése. A tartószerkezeti tervek elkészítéséhez az Axis.Vm programot használjuk. Részletmegoldásokhoz Lindab méretezőszoftvert, Hilti- és Fischer rögzítéstechnikai szoftvereket alkalmazunk.
Hagyományos fa zsaluzatokat is készítünk, de a DOKA zsalutechnika modern zsalukészleteit is használjuk. A Magyar Doka Zsalutechnika KFT-nél rendszeresen tanfolyamon vesznek részt alkalmazottaink. DOKA födémzsaluból saját készlettel rendelkezünk.
6500 Baja, Szarvas Gábor utca 29/1.
Telefon: +36/20-914-13-46
Email:
waldtamas kukac t-online.hu
waldtamas kukac gmail.com